Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk…

Vivaldi: Ősz

Eljött november 1-je és 2-a, amelyek az ősz, az elmúlás, a megemlékezés napjai. Földi létezésükből eltávozott szeretteinkről emlékezünk meg ilyenkor. Sokan kivonulunk a temetőkbe és koszorúkkal, gyertya gyújtással imádkozunk lelkük üdvéért, meglátogatjuk sírjukat, virágokat, mécseseket viszünk, helyezünk el rajta.

De ezt az emlékezést megtehetjük akár egy belső gyertyagyújtással is a szívünkben, amikor elcsendesedünk és egy alkotás keretében készítünk, olyan Lélekrajzot, amiben szeretteinkért imádkozunk azért, hogy szeretet töltse el szívünket az öröklét hitében. Minden őszi időszak az elmúlást, a gyászt is magába hordozza, de ez az elmúlás, ez a vég egy újrakezdés is egyben.

Egy alkotásra hívlak benneteket …       olyan ez mint, amikor távol vagyunk az otthonunktól és személyesen nem tudunk elmenni szeretteinkhez, hogy a temetőben emlékezzünk meg a sírjuknál, ezért a lakhelyünk temetőjének nagykeresztjénél hagyjuk mécsesünket, virágunkat vagy otthonunkban gyújtunk értük gyertyát, kinek-kinek a hite szerint. Az alkotásban ezt a megemlékezést örökíthetjük meg.

Mennyire tudunk elengedni, felszabadulni ezen az ünnepen? Meg tudjuk-e bocsátani vagy érteni, hogy akit szerettünk, miért ment el? Minden a körforgás része, ahogy a természet is körforgásban él, így mi, emberek is ezt a körforgást tapasztaljuk meg, amikor a halállal vagy a gyász állapotával szembesülünk. Nagyon sokan vagyunk, akik mély lelki sebeket vagy traumákat hordoznak még magukban, az elvesztés emlékében vagy megélésében. De szomjazzuk-e azt az öröklétet, amit testünkben élünk meg? Ebben az öröklétben, amit fizikailag élünk, még nincs teljesség, itt még a mulandóság kerekét hajtjuk, de ha egyszer megszabadulunk ebből a testből, újra az öröklétünk részévé válunk. Ha így tekintünk az elmúlásra és átadjuk magunkat az örömnek ezen a napon (mint más kultúrában pl. Mexikó) szeretettel, boldogsággal telt szívvel gondolunk arra, aki eltávozott tőlünk, akkor talán könnyebben megéljük ezt az ünnepet és minden percét a további életünknek.

Sokunkat érint fájdalmasan az elmúlás. Eltávozni és átadni a matériát egy másik létminőségnek, az nem egyszerű földi gondolkodás. Ha csak a természetet nézzük, milyen gyönyörű és csodás, amikor már ősz van és a vénséges vén „banya” energiája megjelenik, túljutunk mi is ezen a mélységen és talán most meghalljuk, hogy milyen ez az elmúlás, mit is hozhat ez emberként itt a földi életünkben.  Sokat szenvedett népünk nehezen éli meg az elvesztést, de ha csak kicsit is másként fordítanánk látásmódunkat tudnánk, hogy mindennek kezdete és vége van, és minden akkor jön el, amikor rendeltetett. Így, ha törekszünk pozitívan megélni életünket, az elmúlás is könnyebben megy majd, illetve megélése annak, hogyha valaki elmenni készül az életünkből.

Túl sokat nem gondoltam ezeken elmélkedni, de van, amikor én sem értem a miérteket, viszont, ha szeretném megérteni őket, akkor alkotok, rajzolok, festek bármit és ilyenkor már egyszerűbben tudom látni az életet. Ezért bíztatlak az alkotásra benneteket is. Lássátok magatok előtt az égő gyertya fényét, amit a lelketekben gyújtottatok mindazokért, akik már nem lehetnek veletek itt a földi porhüvelyben! De érezzétek azt az erőt is, ami által tudjátok, hogy jobb úton haladnak, és életükben, halálukban is azt vállalják, amik ők maguk: a tiszta tudatukat, lelkük egyesülését, a természet teljes azonosulását az önvalóval, teljes aktív energiájukkal.

Alkossunk hát együtt! A gyertyaláng képeim és minden más alkotásom a lelkemből fakadnak és amikor ezt írom, minden emlékemben ott van az a szeretet, amellyel őseim életére gondolok és tudom, hogy jó helyen járnak. Van még út előttük és Isten keze vezeti őket egy magasabb tudat felé az öröklétben…

Ha szeretnél együtt alkotni velem, gyere el Lélekrajz foglalkozásomra, szeretettel várlak!

Márti