Idézek Emil Bock: „A Nagyhét eseményei„ írásából:

„A Nagyhét első napján Krisztus bevonul a szent városba… Látjuk, amint szamárháton lovagol be a város kapuján, hívei kíséretében… a bevonulása hirtelen mámorossá teszi, felpezsdíti a tömeg lelkét. Felgyújtja őket egy szikra, az embereken mintha a régi pogány tavaszünnepek Nap-extázisa venne erőt. Mikor a pálmaágakat letördelik a fákról, az emberek… A Nap szimbólumával díszíti a sokaság az utat… Úgy tűnik, mintha Krisztus most valóban megtalálná az emberiséghez vezető kaput. A magasztos Nap Szellem… Egyenesen egy nagy extázisban, ujjongó megváltásba vezet a sors? Nem. Az emberiség történetének legkomolyabb hete kezdődik most. Ugyanazok az emberek, akik pálmaágat hintenek útjába és extatikus hozsannába törnek ki, néhány nap múlva fanatikus gyűlölettel kiáltják majd: „Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt!” Az élet szimbólumához, a pálmaághoz, a halál szimbóluma, a kereszt fog társulni.”

A mai reggelen egy csoda szép reggelre ébredtünk. Ma vonult be Jézus Jeruzsálembe. A tömeg királyként ünnepelte, de ő mégis egy más, mélyebb érzéssel volt elfoglalva. Mikor kiűzte a kofákat a templomból és gyógyított, segítette az igaz hittel élőket, sokat merengett, hogy mitévő legyen. Az emberek ünnepelték, ő mégis csak a fájdalomra, a szenvedésre gondolt. Sokat szenvedett, mert tudta, hogy az elkövetkező napokban min fog keresztül menni. Ki, miként árulja el és ez őt hova juttatja. Megszenvedte életét, sokaknak segített, támogatta a szegényeket, gyógyította a szenvedőket és a betegeket, mégis tudta, hogy ez az élete itt ért véget. Kitisztította a templomot, megáldotta és felszólította a tömegeket, hogy éljenek hittel, szeretettel. Így ment ő el az olajfák hegyére, ahol csendben imádkozott Istenhez, mert ez, az az élet, amit a nép feláldoz majd, az ő élete. Sokak vérét tisztítja meg az ő vére és sokak életét menti meg az áldozata.

Isten fia mai napig ott van az életünkben, az ünnepeinkben. Minden út, amit élhetünk az ő útja is. Sokat szenvedett lénye most újra megidéz minket új misztériumával, a tavasz körforgásában. A mai napon szenteljük meg épületeinket, házainkat és ebben a szentségben várjuk az ő áldozatát és feltámadását. Ma legyen ez az ünnep az ő ünnepe, a szenteléssel kicsit hívjuk őt is be az életünkbe. Lássuk mit is adhat nekünk hitével, akaratával, alázatával, szeretetével.

A termékenység, amit szimbolizál az áldás, fontos az embereknek, de ügyeljünk a bensőnkben lévő dolgokra is ne csak a külsőségekre figyeljünk. Meg tudjuk-e látni mi lakik a szívünkben, fel tudjuk-e vértezni magunkat az elkövetkező időkre, van-e elég hitünk, hogy megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek és elbírjuk-e a ránk rakott terheket?

Isten megannyi szépséget adott az életünkhöz, ezért hitet, spirituális fejlődést, szeretetet kért cserébe. Isten tudta, ha eljön az ő fia, nem adhat mást, csak, amije van, az erőt, a szeretet erejét és a hitét, amellyel sokakat megáldott és Isten országába juttatott.

Jézus energiája velünk van a világban. Újra és újra megváltja a hétköznapjainkat, formálni akarja látásmódunkat és tudást akar adni számunkra. Ma a világ egy hitehagyott világ, sok az ostoba, kéretlen fohász, de az ima csak akkor ér el hozzá, ha tiszta lelki, szellemi, szívvel teli gondolat. A külvilág csábítása helyett egy belső lelki – szellemi útra invitál minket. Hív, hogy a mindennapokban is éljünk és cselekedjünk így. Legyen az életünkben, a hétköznapjainkban is benne a szellemi – lelki törekvés, amely áthatja minden cselekedetünket.

Emil Boch idézet: „Krisztus bevonul a régi Jeruzsálembe: ez Virágvasárnap. De magával hozza az új Jeruzsálemet, a letűnő, haldokló világba. Nem követi a külső Nap tavaszi pályáját. Miért nem? Azért, mert a föld és az emberiség legbensejében felgyújtja az új Napot, azt a Napot, amely állandó, hűséges és mindenütt jelen való. Ez az út vezet Virágvasárnaptól Húsvétvasárnaphoz, a régi Naptól az új Naphoz.”

Szeretettel:

Márti

A képek a Pinterest oldaláról származnak